Címlap Aktuális híreink Pakisztánban elevenen megégettek egy tizennégy éves keresztény fiút
Pakisztánban elevenen megégettek egy tizennégy éves keresztény fiút | Nyomtatás |  E-mail

A pakisztáni Lahorban muzulmán fiatalok elevenen megégettek egy tizennégy éves keresztény fiút, aki április 15-én, szerdán reggel belehalt sérüléseibe – tájékoztat a Fides hírügynökség.

Nauman Maszih szerdán reggel halt meg a lahori kórházban, miután április 10-én muzulmán fiatalok megállították az utcán, és rátámadtak, mert kereszténynek vallotta magát. Leöntötték benzinnel, és felgyújtották, teste 55 százalékán súlyos égési sérüléseket szenvedett. A kórházban nyilatkozott a médiának, elmondta, hogy nem ismerte támadóit.

Pakisztáni források szerint bosszúból támadhatták meg, miután néhány nappal korábban ismeretlen elkövetők két muzulmán fiatalt meglincseltek a lahori Juhanabad negyedben, mert felelősnek tartották őket a két keresztény templom előtt március 15-én történt, több halálos áldozatot követelő merényletért.


A két muzulmán fiatalt ért támadást követően a lahori rendőrség több mint száz keresztényt tartóztatott le. James Channan Domonkos-rendi szerzetes, a lahori Peace Center elnevezésű – a vallásközi párbeszédért és kiengesztelődésért tevékenykedő – szervezet igazgatója a Fides hírügynökségnek elmondta: „A keresztények elítélték a lincselést, egyértelműen kimondták, hogy súlyos bűntettnek tartják. A múltban azonban többször megtörtént már, hogy ártatlan keresztényeket elevenen felgyújtottak: emlékszünk még arra, amikor keresztényekre támadtak Gojra keresztény negyedében, 2014 novemberében pedig kemencébe vetettek és elégettek egy keresztény házaspárt.”

Hozzátette: „Ez az eset is azt tanúsítja, milyen nagy gyűlölet uralkodik a társadalomban. Nagy szükség van rá, hogy a különböző vallások hívei párbeszédet folytassanak egymással, és összhangban éljenek… Pakisztánban a keresztények minden eddiginél rosszabb helyzetben vannak. Súlyos diszkriminációt, szenvedéseket, elnyomást élnek meg, és ez a gyűlölet gyakran valódi üldöztetésbe torkollik. Azt kérdezzük ma a kormánytól: »Hol van itt az igazságosság?« Hol vannak a bűnösök, akik oly sokszor büntetlenül követtek el erőszakot a keresztények ellen?”

Fotó: Papaboys.org, SanFrancescopatronodItalia.com

Magyar Kurír
(tzs)

 

Hírek a Magyar Kurírtól

Magyar Kurír
Katolikus Hírportál
  • Balatoni nyár a kamasz Kultkikötővel
    Az idei nyáron immár tizenkettedik alkalommal nyitotta meg kapuit a Kultkikötő, amely három dél-balatoni településen kínál színházi, zenei és kulturális csemegéket, hűsítő programokat a kánikulában.
  • Ferenc pápa: Kovászként működő egyházat vagy a „tiszták” egyházát akarjuk?
    Július 23-án, a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya a jó magról és a konkolyról szóló példabeszédről elmélkedett, többek között a döntés és a türelem magatartásformáit hangsúlyozta Beszédét teljes terjedelmében közöljük.
  • Havas Boldogasszony-búcsúra készülnek Pécsen
    Augusztus 4. és 6. között tartja hagyományos búcsúját a pécsi Havas Boldogasszony-templom. Az épület az elmúlt időszakban megújult, a templom átadása és megáldása mellett a búcsú során a zarándokok arra is emlékeznek, hogy háromszázhúsz évvel ezelőtt nagy összefogással épült fel a kápolna.
  • Szent Brigitta: Mennyei kinyilatkoztatások
    Szent Brigitta (1303–1373) Svédország védő-, Európa társvédőszentje, az özvegyek pártfogója. Írásai és látomásai a közelmúltban jelentek meg először a Kairosz Kiadó gondozásában, Kőrösiné Merkl Hilda, a skandináv irodalom szakértője, egyetemi docens válogatásában.
  • Elhunyt Szendi József nyugalmazott veszprémi érsek
    Szendi József nyugalmazott veszprémi érsek 2017. július 23-án, vasárnap kora délután, a veszprémi kórházban életének 96. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.
Copyright © 2017 Herend Római Katolikus Plébánia. Minden jog fenntartva.
Támogatja a Joomla! Készítette és üzemelteti a Skindrome studio