Címlap

Hirdetések

Budapesti kollégiumi szálláslehetőség főiskolai és egyetemista lányok részére!
A Protestáns Diakóniai Szakkollégium szálláslehetőséget kínál főiskolai és egyetemista leányhallgatók részére. Feltétel: lelkészi ajánlólevél és diákigazolvány.
A kollégium megközelíthető az Ecseri úti metrómegállóhelytől. A belváros 15 perc alatt elérhető.
Díj: 18.000 Ft/hó.
Szabó Károly ref. intézeti lelkész
karolui@hotmail.com
Tel: 06-30-319-05-59
Herend Római Katolikus Plébánia
Mennybemenetel Nyomtatás E-mail

Jézus Krisztus mennybe menetelét mint csodatényt igy adja elő a szentirás: «Miután apostolainak Jeruzsálemben utolszor megjelent föltámadása után, megparancsolva nekik, hogy onnét el ne távozzanak, hanem várják be az Atya Isten igéretét, kivezette őket az olajfák hegyére és ismételt igéretével a Szentléleknek szemök láttára fölemelkedett és a felhő befogadta őt szemeik elől». Ap. cs. 1, 4-12. Márk 16, 19. Ezen isteni tény feltünteti egyúttal az Istenfia megtestesülésének célját, az embernek Istennel való ismételt összekapcsolását, a M.-ben ez valósítva tünik szemünk elé. Mi nemcsak azt hisszük, hogy az ember Krisztus által ismét egyesült Istennel, hanem a mennybe ment Krisztusban mi azt az újraegyesülést valósítva látjuk, ez valódi jelentősége a mennybemenetelnek. E csodatény emlékére van rendelve a legrégibb időktől fogva a M. ünnepe, áldozó csütörtök, 40 napra husvét után; ekkor nagymise alatt a husvéti gyertya utolszor gyujtatik meg, de az evangelium eléneklése után eloltja a diakonus annak jelentőségeül, hogy a föltámadt Üdvözítő a földről távozott. Ez ünnepen az egyház a Megváltó diadalát s egyúttal az emberi természetnek megdicsőítését, fölmagasztalását ünnepli. Ez a tény és Szűz Mária M.-e közt, amint magyarul nevezik, - ámbár szorosan véve mennybevitel - az a különbség, «hogy Krisztus mindenható ereje, Mária Isten kegyelme által ment mennybe».

Forrás: Pallas Nagylexikon

 
Az öröm tízparancsolata Nyomtatás E-mail

l./  Minden reggel hűségesen kérd Istentől az örömöt.
2./  Mosolyogj és tanúsíts nyugalmat kellemetlen helyzetben is.
3./  Szívből ismételgesd, Isten, aki engem szeret, mindig jelen van!
4./  Szüntelen törekedj arra, hogy csak a jó oldalukat lásd az embereknek.
5./  Könyörtelenül űzd el magadtól a szomorúságot!
6./  Kerüld a panaszkodást és a kritikát, mert ennél semmi sem nyomorít jobban.
7./  Munkádat örömmel és vidáman végezd!
8./  A látogatókat mindig szívesen és jóindulattal fogadd!
9./  A szenvedőket vigasztald, magadról felejtkezz el!
10./Ha mindenütt az örömöt terjeszted, biztos lehetsz abban, hogy magad is rátalálsz.

/Gaston Courtois/

 
Böjt új megközelítésben Nyomtatás E-mail
Hajlamosak vagyunk a böjtöt úgy értelmezni, hogy az csupán annyit jelent, nem eszünk vagy nem tévézünk. Számos kreatív módja van azonban Jézus gyógyító érintésének, üdvözlésének.
1. Tartózkodj a dühtől és a gyűlölettől!

        - Adj családodnak egy külön adag szeretetet minden nap.

2. Tartózkodj mások megítélésétől!

        - Mielőtt ítélsz, emlékezz arra, hogyan tekint Jézus a mi hibáinkra.
Bővebben...
 
Szégyellt és nem szégyellt bűneink Nyomtatás E-mail

 

Az a normális dolog, ha szégyelljük hibáinkat, mert legalább titkon érezzük, hogy valami ideális szinthez mérten lemaradtunk.
Súlyosabb eset, ha valaki már nem is röstelli bűneit, hanem nyíltan beszél róluk fűnek-fának, sőt értéket kovácsol belőlük, és bizonyítani akarja, hogy ez a jó. A rosszat annyira meg lehet szokni, hogy a végén azt hisszük, az a jó, csak éppen az unalom és a fásultság jelzi állandóan, hogy valami nem stimmel. Mert az igazi szeretetet nem lehet megunni, a színlelt szeretetet igen.
Jézus beszél a Szentlélek elleni bűnökről. Ez úgy is megfogalmazható, hogy azzal vétünk a Szentlélek ellen, ha mindig elnyomjuk magunkban a lelkiismeret jelzéseit. Aki szégyelli a bűneit, „csak” a Fiú ellen vét, és még nincs veszve. Aki viszont nem szégyelli, nehezebb helyzetben van, mert már majdnem körbeépítette magát saját poklával. Isten adja, hogy sose érjen körbe.

Sánta János

 

 
Aludtam…NAGYBÖJT Nyomtatás E-mail

 

A mai nappal ismét ránk köszönt az alkalmas, szent idő, amely arra hivatott, hogy testünket-lelkünket az élő Isten szolgálatába fogja, az ő akaratának megismerésére és teljesítésére hangolja. A keresztény lét koncentrátuma ez a negyven nap: a megújulásra való felhívástól a Krisztussal együtt vállalt szenvedésen át a feltámadásig magába sűríti a Krisztus-követés valamennyi fázisát.
Bővebben...
 
Apácák csapata jutott a szűk röplabdaelitbe Nyomtatás E-mail
Írta: Sabjanics Miklós   

 

Ha tippelésre kérnék fel, az ember sok minden(ki)t hozzátársítana az élsporthoz, de a szerzeteseket aligha.

Az apácákat meg talán még kevésbé. Történetünk szereplői is csak a közösségi értékek tiszteletének jegyében, a sport öröméért vágtak bele, nem célozták meg a professzionalizmust – aztán így sikerült...

 

Bővebben...
 
Böjte Csaba ádventi gondolatai Nyomtatás E-mail

 

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes szerint ma, amikor megmaradásunk esélyeiről töprengünk, többnyire csak fizikai, biológiai megoldásokat keresünk, melyekkel túlélni véljük a küzdelmes hétköznapokat és gyakran megfeledkezünk a humánerőforrásokról, gondolkodásunk alapjáról, megmaradásunk zálogáról, anyanyelvünkről, kultúránkról és, nem utolsó sorban, hitünkről.

Bővebben...
 
Az olasz filmsztár, aki Szűz Máriára bízta életét Nyomtatás E-mail

 

Claudia Koll színésznő vallomása megtéréséről, a Szűz Máriával való kapcsolatáról és az arról, hogyan tanította meg őt a Szűzanya az igazi nőiességre.

November 21-én ért véget az Umbiai nemzetközi filmfesztivál. A zárónap témája a Mária-tisztelet volt, levetítették Jessica Hausnel Lourdes című filmjét. A vetítés előtt Klaudia Koll olasz színésznő tett tanúságot hitéről.

Bővebben...
 
Medugorjéban kezdett új, imádságos életet a divatmodell Nyomtatás E-mail

2011. 10. 05.

A lengyel színésznő, modell és televíziós műsorvezető Ania Golędzinowska csillogó karrierjét feladva Međugorjéba költözött, ahol életét az imádságnak szenteli.

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök unokaöccsének barátnője szeptemberben a Catholic Heraldnak nyilatkozva elmondta, hogy az első medugorjei útra egy barátja fizette be. „Szinte allergiás voltam a papokra és az egyházra. De az az első út annyira megváltoztatta az életemet, hogy a következő két évben nem volt nyugtom: rájöttem, hogy az életem egy illúzió, és sohasem voltam igazán boldog. Depresszióba estem. Nem vágytam többé a csillogó életre. Aztán egyik reggel felhívtam egy barátomat, és megkértem, szerezzen nekem szállást Međugorjéban. Két bőrönddel jöttem el Olaszországból; nem szóltam senkinek. Három hónapja vagyok itt. Június 25-étől kezdődött volna egy munkám Szardínián a milliárdos Flavio Briatore klubjában, de mivel ugyanez a nap volt a medugorjei jelenések 30. évfordulója, felmondtam a szerződést, és maradtam. Egy máriás közösségben élek papokkal és szerzetesnőkkel együtt.”

Bővebben...
 
Gyónási titok Nyomtatás E-mail

Gianfranco Girotti, az Apostoli Penitenciária kormányzója leszögezte: az egyház sosem fogja megsérteni a gyónási titkot. „Írország elfogadhat akármilyen törvényt, de tudnia kell, hogy az egyház sosem fogja elfogadni, hogy a gyóntatókat vallomásra kötelezzék a civil hatóságoknál” – fogalmazott az érsek az Il Foglio című olasz napilap július 27-i számában.

Bővebben...
 
«ElsőElőző12KövetkezőUtolsó»

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

Hírek a Magyar Kurírtól

Magyar Kurír RSS Hírcsatorna
  • Urunk mennybemenetelének ünnepe
    Ascensio Domini – a húsvét utáni hetedik vasárnapon ünnepeljük, hogy kereszthalála és feltámadása után negyven nappal mennybe ment Krisztus Urunk. Az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelte.

    tovább

  • Felavatták Sója Miklós esperes hodászi emlékhelyét
    Felavatták a cigányság felemelkedéséért munkálkodó Sója Miklós görögkatolikus pap tiszteletére emelt emlékhelyet az esperes születésének századik évfordulója alkalmából tartott  ünnepségen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon.

    A hodászi magyar és roma hívek által emelt ikonoszlopot Kocsis Fülöp, a

    tovább

  • 40 éves az analfabétizmus felszámolását segítő egyházi szervezet, az OPAM
    A világon 790 millió felnőtt írástudatlan, akiknek kétharmada nő. Az OPAM 40 éve támogat különböző projekteket a világ legszegényebb területein az analfabetizmus leküzdése érdekében

    Ebben arra buzdítja az OPAM tagjait, hogy megújult erővel végezzék elköte

    tovább

  • Megkezdődött a „Pogányok udvara” rendezvénysorozat barcelonai találkozója
    „Művészet, szépség és transzcendencia” – ez a témája a Kultúra Pápai Tanácsa által elindított „Pogányok udvara” elnevezésű programsorozat újabb összejövetelének.

    A korábbiakhoz hasonlóan ez a találkozó is alkalmat ad a hívő és nem hívő emberek közötti párbeszédre ezúttal a művészetről, a szépségről, a spiritualitásról.

    tovább

  • XVI. Benedek beszéde a keleti rítusú amerikai püspökökhöz
    Beszédében a pápa a spirituális és kulturális kihívások közül két témára összpontosított: a bevándorlásra és a püspökök papjaikkal való kapcsolatára.

    A pápa felidézte, hogy egyenkénti találkozásuk során a püspökök, mi

    tovább

Copyright © 2012 Herend Római Katolikus Plébánia. Minden jog fenntartva.
Támogatja a Magyar Joomla! szövetség Készítette a Skindrome studio the design doctor © 2009.
 

Heti Szentmisék rendje

2012 május 20. (Urunk mennybemenetele) - május 27.

Szerdától a jövő szerdáig (máj. 23-30.) távol leszek. Helyettesít Kovács Mihály úrkúti plébános úr (Tel.: 20/992-0123).

A szentmisék rendje:
Hétfőn reggel † szülők, Emil, Károly /Králl Andrásné/
Kedden: - - -
Csütörtökön este 17:30-kor a segítő Szűzanya tiszteletére /Újhelyi Antalné/
Pénteken este 17:30-kor † József és Mária /Gosztolai Vilmosné/
Szombaton este † Franciska és szülők /Gunther Bálint/
Pünkösdvasárnap † János /Bachstädt Jánosné/
Csütörtökön az esti szentmise előtt 16:30-kor kezdődik a szentségimádás.

 

Aktuális híreink röviden

Mennybemenetel

Jézus Krisztus mennybe menetelét mint csodatényt igy adja elő a szentirás: «Miután apostolainak Jeruzsálemben utolszor megjelent föltámadása után, megparancsolva nekik, hogy onnét el ne távozzanak, hanem várják be az Atya Isten igéretét, kivezette őket az olajfák hegyére és ismételt igéretével a Szentléleknek szemök láttára fölemelkedett és a felhő befogadta őt szemeik elől». Ap. cs. 1, 4-12. Márk 16, 19. Ezen isteni tény feltünteti egyúttal az Istenfia megtestesülésének célját, az embernek Istennel való ismételt összekapcsolását, a M.-ben ez valósítva tünik szemünk elé. Mi nemcsak azt hisszük, hogy az ember Krisztus által ismét egyesült Istennel, hanem a mennybe ment Krisztusban mi azt az újraegyesülést valósítva látjuk, ez valódi jelentősége a mennybemenetelnek. E csodatény emlékére van rendelve a legrégibb időktől fogva a M. ünnepe, áldozó csütörtök, 40 napra husvét után; ekkor nagymise alatt a husvéti gyertya utolszor gyujtatik meg, de az evangelium eléneklése után eloltja a diakonus annak jelentőségeül, hogy a föltámadt Üdvözítő a földről távozott. Ez ünnepen az egyház a Megváltó diadalát s egyúttal az emberi természetnek megdicsőítését, fölmagasztalását ünnepli. Ez a tény és Szűz Mária M.-e közt, amint magyarul nevezik, - ámbár szorosan véve mennybevitel - az a különbség, «hogy Krisztus mindenható ereje, Mária Isten kegyelme által ment mennybe».

Forrás: Pallas Nagylexikon

 
Az öröm tízparancsolata

l./  Minden reggel hűségesen kérd Istentől az örömöt.
2./  Mosolyogj és tanúsíts nyugalmat kellemetlen helyzetben is.
3./  Szívből ismételgesd, Isten, aki engem szeret, mindig jelen van!
4./  Szüntelen törekedj arra, hogy csak a jó oldalukat lásd az embereknek.
5./  Könyörtelenül űzd el magadtól a szomorúságot!
6./  Kerüld a panaszkodást és a kritikát, mert ennél semmi sem nyomorít jobban.
7./  Munkádat örömmel és vidáman végezd!
8./  A látogatókat mindig szívesen és jóindulattal fogadd!
9./  A szenvedőket vigasztald, magadról felejtkezz el!
10./Ha mindenütt az örömöt terjeszted, biztos lehetsz abban, hogy magad is rátalálsz.

/Gaston Courtois/

 
Böjt új megközelítésben
Hajlamosak vagyunk a böjtöt úgy értelmezni, hogy az csupán annyit jelent, nem eszünk vagy nem tévézünk. Számos kreatív módja van azonban Jézus gyógyító érintésének, üdvözlésének.
1. Tartózkodj a dühtől és a gyűlölettől!

        - Adj családodnak egy külön adag szeretetet minden nap.

2. Tartózkodj mások megítélésétől!

        - Mielőtt ítélsz, emlékezz arra, hogyan tekint Jézus a mi hibáinkra.
Bővebben...
 
Szégyellt és nem szégyellt bűneink

 

Az a normális dolog, ha szégyelljük hibáinkat, mert legalább titkon érezzük, hogy valami ideális szinthez mérten lemaradtunk.
Súlyosabb eset, ha valaki már nem is röstelli bűneit, hanem nyíltan beszél róluk fűnek-fának, sőt értéket kovácsol belőlük, és bizonyítani akarja, hogy ez a jó. A rosszat annyira meg lehet szokni, hogy a végén azt hisszük, az a jó, csak éppen az unalom és a fásultság jelzi állandóan, hogy valami nem stimmel. Mert az igazi szeretetet nem lehet megunni, a színlelt szeretetet igen.
Jézus beszél a Szentlélek elleni bűnökről. Ez úgy is megfogalmazható, hogy azzal vétünk a Szentlélek ellen, ha mindig elnyomjuk magunkban a lelkiismeret jelzéseit. Aki szégyelli a bűneit, „csak” a Fiú ellen vét, és még nincs veszve. Aki viszont nem szégyelli, nehezebb helyzetben van, mert már majdnem körbeépítette magát saját poklával. Isten adja, hogy sose érjen körbe.

Sánta János

 

 
Aludtam…NAGYBÖJT

 

A mai nappal ismét ránk köszönt az alkalmas, szent idő, amely arra hivatott, hogy testünket-lelkünket az élő Isten szolgálatába fogja, az ő akaratának megismerésére és teljesítésére hangolja. A keresztény lét koncentrátuma ez a negyven nap: a megújulásra való felhívástól a Krisztussal együtt vállalt szenvedésen át a feltámadásig magába sűríti a Krisztus-követés valamennyi fázisát.
Bővebben...
 
Apácák csapata jutott a szűk röplabdaelitbe

 

Ha tippelésre kérnék fel, az ember sok minden(ki)t hozzátársítana az élsporthoz, de a szerzeteseket aligha.

Az apácákat meg talán még kevésbé. Történetünk szereplői is csak a közösségi értékek tiszteletének jegyében, a sport öröméért vágtak bele, nem célozták meg a professzionalizmust – aztán így sikerült...

 

Bővebben...
 
Böjte Csaba ádventi gondolatai

 

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes szerint ma, amikor megmaradásunk esélyeiről töprengünk, többnyire csak fizikai, biológiai megoldásokat keresünk, melyekkel túlélni véljük a küzdelmes hétköznapokat és gyakran megfeledkezünk a humánerőforrásokról, gondolkodásunk alapjáról, megmaradásunk zálogáról, anyanyelvünkről, kultúránkról és, nem utolsó sorban, hitünkről.

Bővebben...
 
Az olasz filmsztár, aki Szűz Máriára bízta életét

 

Claudia Koll színésznő vallomása megtéréséről, a Szűz Máriával való kapcsolatáról és az arról, hogyan tanította meg őt a Szűzanya az igazi nőiességre.

November 21-én ért véget az Umbiai nemzetközi filmfesztivál. A zárónap témája a Mária-tisztelet volt, levetítették Jessica Hausnel Lourdes című filmjét. A vetítés előtt Klaudia Koll olasz színésznő tett tanúságot hitéről.

Bővebben...
 
Medugorjéban kezdett új, imádságos életet a divatmodell

2011. 10. 05.

A lengyel színésznő, modell és televíziós műsorvezető Ania Golędzinowska csillogó karrierjét feladva Međugorjéba költözött, ahol életét az imádságnak szenteli.

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök unokaöccsének barátnője szeptemberben a Catholic Heraldnak nyilatkozva elmondta, hogy az első medugorjei útra egy barátja fizette be. „Szinte allergiás voltam a papokra és az egyházra. De az az első út annyira megváltoztatta az életemet, hogy a következő két évben nem volt nyugtom: rájöttem, hogy az életem egy illúzió, és sohasem voltam igazán boldog. Depresszióba estem. Nem vágytam többé a csillogó életre. Aztán egyik reggel felhívtam egy barátomat, és megkértem, szerezzen nekem szállást Međugorjéban. Két bőrönddel jöttem el Olaszországból; nem szóltam senkinek. Három hónapja vagyok itt. Június 25-étől kezdődött volna egy munkám Szardínián a milliárdos Flavio Briatore klubjában, de mivel ugyanez a nap volt a medugorjei jelenések 30. évfordulója, felmondtam a szerződést, és maradtam. Egy máriás közösségben élek papokkal és szerzetesnőkkel együtt.”

Bővebben...
 
Gyónási titok

Gianfranco Girotti, az Apostoli Penitenciária kormányzója leszögezte: az egyház sosem fogja megsérteni a gyónási titkot. „Írország elfogadhat akármilyen törvényt, de tudnia kell, hogy az egyház sosem fogja elfogadni, hogy a gyóntatókat vallomásra kötelezzék a civil hatóságoknál” – fogalmazott az érsek az Il Foglio című olasz napilap július 27-i számában.

Bővebben...
 
" Tényleg van mennyország ! "

egy négyéves gyermek halálközeli élménye

 
Egy nebraskai protestáns lelkész fia, Colton Burpo műtétje után megdöbbentő halálközeli élményekről számolt be, többek közt arról, hogy van a mennyországban egy nővére – akinek létezéséről nem tudhatott.

A most tizenegy éves fiún 2003-ban egy későn felismert vakbélgyulladást követően életmentő műtétet kellett végrehajtani. Válságos állapotban 17 napot töltött kórházban. Négy hónappal később, amikor egy alkalommal a kórház mellett hajtottak el, apja tréfásan megkérdezte, van-e kedve visszamenni. A gyerek így felelt: „Itt volt az, hogy énekeltek nekem az angyalok.” – „Belenéztem a tükörbe: halálosan komolyan beszélt” – emlékezett vissza az apa. Colton ezután elmondta, hogy a túlvilágon járt, ahol találkozott Sámsonnal, Keresztelő Jánossal és Jézussal, aki „hatalmas nagy volt, ragyogó, tengerkék szemekkel.”

Bővebben...
 
Krisztus arca

A leghatalmasabb csoda, aminek a birtokában vagyunk


Szerzője: ks. Mieczysław Piotrowski TChr

   

A „Die Welt” német újság 2004. szeptember 23- án leközölt egy cikket: Krisztus igazi arca címmel. A feltámadás különleges ereklyéjének megtalálása?- írta Paul Baddy, egy ismert német újságíró. Az olasz média akkor, 1963-ban közölte le Szt. Pio Atya mondatát: „Volto santo Manopello - ban, az a legnagyobb csoda, minek a birtokában vagyunk”.
 2006-ban Paul Baddy-nak megjelent egy újabb könyve: „Isteni Arc”- címmel. A manopelloi lepel elkalauzolja az olvasót egy lebilincselő kalandra az igazság kiderítése érdekében a Feltámadás különleges ereklyéjéről. Az anyag méretei:17×24 cm, egy ezüst ereklyetartóba foglalva. Manopello főtemplomának oltárán van kiállítva a nagyközönség számára; megtalálható a keresztrefeszített Krisztus arca. Manopello egy 5000 éves kis város, Abruziában fekszik Pescaratól 30 km-re. A környéken, Lancianban-ban található a híres Eukarisztikus Csoda Szentélye.
 
Bővebben...
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 2 vendég böngészi